Alig jöttünk meg Höllentalból, már a következő utat terveztük. Végül sikeresen összejött néhány mászó, így péntek este újból Ausztria, ezúttal Hohe Wand sziklái felé vettünk az irányt. Tudtuk, hogy meleg lesz, ennek ellenére jó nehéz (legalábbis nekünk) utakat terveztünk, ha már egyszer kimegyünk, szenvedjünk is egy kicsit alapon. A szombat éjjeli egyórás érkezéskor rekkenő hőség fogadott minket, így eszünk ágában nem volt sátrat állítani, mindenki kidobta a polifoamját, hálózsákját, és én szép lassan a gyönyörű, mesekönyv szerű csillagos eget figyelve aludtam el.

Reggel 8-kor keltünk, nem kapkodtunk, reggeli után célba vettük a Traum und Wirklichkeit (VI+, 200m) utat. A beszállót hamar megtaláltuk, a Duett Steigtől mindössze 20-30 méterre jobbra. Az első hosszt még másodmászóként futócipőben toltam, szép nagy zsebek és lépések voltak mindenütt a könnyű táblán. Viszonylag jól ment a mászás, nem is nagyon pihentem bele, kivétel az utolsó hosszt, arra már elfogytam. Az utolsó előtti hossz után a standot 5-10 percet keresgéltem, mikor Andor megérkezett, megbeszéltük, hogy talán rossz standot találtam meg, így hát le is ereszkedett vagy 10 métert, aztán mászhatott vissza... Összességében jó tempóban, bár igen nagy melegben egy szép, jól nittelt, fokozatosan nehezedő utat másztunk.

Délután autóval felmentünk a tetőre, hogy majd az ÖTK Klettergartenben izmozunk, persze megjött a rossz idő, iszonyatos, orkán erejű széllel, esővel, jégesővel (!) így a gyors, félbeszakított vacsora után a kocsiban hajtottuk  - elég kényelmetlen - álomra a fejünket.

Vasárnap aztán újra napos, eleinte szeles időben ébredtünk. Most az Auf Wildenauers Spuren (VI+, 200m) nevű utat szemeltük ki, és még a beszálló másfél órás keresgélése sem vette el a kedvünk tőle. Egy jó tanács a mászóknak: a bergsteigenes topo szar, használjátok a sokkal pontosabb Behm féle változatot. Letölthető az úr honlapjáról.

Nagyjából konstans nehézségű út, középen egy pihenő hosszal, kellemes áthajlásokkal, idegtépő reibung táblákkal. Mi sajnos a bergsteigenes topoval mentünk, ami egyébként (7-)-ra írja, ami nem is valós, esetleg alacsonyaknak, és a (6-)-al jelzett hatodik kh. is igazából majdnem végig 6+. Itt egy jóízűt bele is pihentem, Andor is többször megjegyezte mennyire szar egy topó ez... Az utolsó előtti hossz végén először a 8 méretes 5+-os run-outon lepődtem meg (béna voltam és kihagytam egy akasztást), aztán pedig a stand mellől 2 méterre álló, bámuló kecske tekintete csökkentette biztonság érzetemet. Szerencsére 5 perc után lelépett, mi pedig szépen befejeztük az utat. Tanulság: Vigyél annyi topót egy útra, amennyi féle fellelhető, és próbálj előre tájékozódni a beszállóról...

Következő nagyobb trip talán Höllental szeptemberben, legalább egy alkalommal.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.