Pokol-völgy, vagyis németül Höllental a neve az egyik legnépszerűbb ausztriai sziklamászóhelynek, amit fél évvel a róla szóló kalauz megvétele után sikerült meglátogatni. Maga a völgy Bécsújhelytől kb. 50km-re található, több ezer úttal és az ingyenes kaiserbrunni táborhellyel a falak tövében, a sziklamászók Mekkája.

Megérkezésükkor a kis táborhelyen már rengeteg sátor állt, pedig még csak péntek délután 5 óra volt. A táborozók javarészt közép-kelet európaiak, sok magyarral. Este elég rosszul alszok, bizony a hőmérséklet 0 fok körülre hűlt, három pulcsiban és hosszúnadrágban is vacognak a fogaim. Szombat reggel fél 10-kor már a Richterweg beszállójához gyalogolunk Balázzsal. Hetekkel ezelőtt egy másik magyar csapat ugyan ezt az utat mászta meg, amiről a Kőember blogon beszámoló is olvasható. Ennek hatására döntöttem úgy, hogy ezt nem szabad kihagyni.

A beszállót viszonylag hamar, 40 perc gyaloglás után megtaláltuk, bár a kőfolyás aljában még 2 páros várakozott ugyanerre az útra. Érthető, az egyik helyi klasszikus, nehézsége 5-, 12 kötélhosszal, végig gerincen vezet, ami igazi élménymászást jelent.

Hú, ba...+ oda kell felmenni?

Pozitívumok és negatívumok az útról. A kilátás mindent visz, hegyek, völgyek, és sziklák mindenfelé, kék ég, mint a filmekben. A biztosítás jó, néhol elmegy, azért senki ne számítson 2 méterenként nittekre és kétpontos gyűrűs standokra. Itt-ott bizony keresgetni kell az utat és a nitteket, sokszor szegeket, a standok gyakran természetesek. A nehezebb illetve kulcsrészek nagyon zsírosak, még szerencse, hogy a jó fogások miatt lépni ezeken a részeken nem feltétlenül kell, karból megoldhatóak. Jó időben tényleg rengetegen másszák, kb. 5-6 parti is tolta az utat velünk egy időben.

Sziklagerincek az északi oldalon

Az utat érdemes összekapcsolni a Stadelwandgrattal, ami egészen 1400 méterig visz fel, 450 m hosszan, 2-es és 3, 3+-as kötélhosszakkal. A biztosítás itt végig természetes, ami végül is egy két részt leszámítva nem para, azért 10 méterenként egy-egy éket jól esett berakni, a nehezebb részeken még szögek is voltak a falban. A standok mind természetesek. Az eleje az útnak nem tetszett, aztán a következő 3-4 kötélhosszat már a kilátásért is megéri végigtolni. Az utolsó 100-150 méteren összekötve mentünk, itt gyakorlatilag gyalogút vezet.

 Balázs és én valamelyik standban

Még több szikla

A tetőn percekig gyönyörködtünk a hegyekben, völgyekben, majd közel 1 óra lefelé gyaloglással, már teljesen kimerülten a táborban voltunk. Vasárnap eső miatt sajnos nem sikerült másznunk. Mindketten vegyes érzelmekkel gondolunk vissza erre a két útra, a szépségük felejthetetlen, de a lemászott részek, törős kövek és főleg a tömeg miatt a közeljövőben nem másznánk újra.

 Csúcsfotó

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.