A Gran Paradiso az egyetlen olyan 4000 méteres csúcs, mely teljesen olasz területen fekszik. Első megmászása 1860-ban szeptemberében történt: két francia vezető két angol kliens társaságában érték el a csúcsot. A leírások és beszámolók alapján könnyű 4000-esről van szó (a normál úton természetesen), mely sok gyaloglással és egy a végén egy-két kilométeres gleccser járással hamar elérhető.

Késő délután gördült be autónk az olaszországi Pont falu parkolójába, benne három mindenre elszánt VEFK-es sráccal: Balázs, Soma, és én. Még aznap este elindultunk a Riffugio Vittorino Emanuelle II felé a gondosan kikövezett, és egész jól karbantartott, egyenletesen emelkedő, vízesésekkel szegélyezett turistaúton. Az egész terület nemzeti park, így bivakolni és sátrazni tilos, így mi is csak az éj leple alatt, este 10 órára állítottuk fel 3 személyes, kissé szűkös lakhelyünk a háztól 200 méterre. Ennél jobb sátor vagy bivakhely csak a ház után találunk, a csúcsra vezető út mellett, a háztól haladva nagyjából 500 méter után van. Aki erre jár annak jó tanács: ajánlott minél feljebb sátrazni a csúcsra vezető út mellett, mert a parkőrök rendszeresen ellenőriznek, visszafelé nekünk is szólt az egyik, hogy talán ideje sátrat bontani: a büntetés ugyanis 300 euró környékén mozog.

Már látszik a csúcs (balra)

Reggel korai kelés után 1300 méter leküzdése várt ránk! Az út eleje kövek között, majd egy már régen kiszáradt gleccser völgyben vezet, a szikla mindenhol tükörsima, érdekes alakzatokat vesz fel. Érdemes a völgy legalján, és annak a jobb partján haladni, a bal oldala, amerre mi tévedtünk, nem olyan könnyű, sok ugrálós, mászós részt tartogat.

Kilátás a Mont Blancra

Egy idő után, a gleccser alján felkerültek a hágóvasak, és itt egy kicsit eltértünk az úttól, elég durván belemásztunk az 50-55 fokos lejtőbe, amin egy két rövid jeges szakasz fokozta az izgalmakat. A platóra érve többekkel találkoztunk, lefelé 4-5 fős karavánok jöttek, túrabotokkal, csákányokkal. Tömeg volt és jó idő. 3800 méter felett kezdtünk kifulladni, a csúcs már messziről látszott, csak a lépésekre koncentráltam, így mentem elől jó pár métert, mag a többiek pihenésre nem kényszerítettek. Keveset akklimatizálódtunk és ez meg is látszott: egy nyugdíjas pár akik a felfelében hagytak le, már visszafelé jöttek, gyorsan haladtak, mi pedig szinte robotikus lépésekkel egyre és egyre közelebb kerültünk 4061 méterhez.

A havon jöttünk felfelé

Dél körül, 30 méter könnyű, 1-2-es sziklamászás után elértük a csúcsot, lepihentünk a Mária szobor mellé, csodáltuk a kilátást a Mont Blanc-ra és a környező 3-4 ezres hegyekre, közben még egy idősebb vezetett parti ért fel, a vezető már ki sem mászott a szoborhoz, a bácsi megérintette a szobrot és mentek is lefelé. Így tettünk mi is, és több óra, térdet nem kímélő gyaloglás után este már a pont-i kempingben aludtunk, meleg vízben fürödtünk ettük a jól megérdemelt konzervet és a másnapi pihenést-boulderezést terveztük.

Balázzsal a csúcson

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.