A Szpari második napján elég jól elkaptam az ütemet, így úgy gondoltam részletesen is írok a futásomról. Ez az első része az útvonal elemzésnek.

1: Rajt után megcéloztam a két határkaró közti részt, majd az 1-esel jelölt pontról a völgyet szúrtam ki, és a kettestől már látszott is a bokorcsoport, benne a ponttal. Lehet, hogy az enyhén emelkedő úton gyorsabb lett volna, de szerintem a +5 méter szint jobb megoldás volt.

2: Közelítve kifutottam az útra, majd az erdő szélénél be az egyes zöldbe. Hamar átestem a 3-assal jelölt kis gerincen, ahonnan a pont mögött lévő földletörés könnyen kivehető volt.

3: Első ránézésre nem tűnik egyszerűen a bányán átkelés a benne lévő bonyolult földletörések miatt, de igazából ezekkel nem is kell foglalkozni. Már nagyon távolról, a 4-es pontról kiszúrtam az 5-ös hatalmas sziklafalat, így egyszerűen toronyirányt futottam odáig, majd a nagy földletörésen felmászva bevágtam a bozótosba. Ezt a részt nem igazán értettem, de pár 10 méter után bevillant a kerítés széle. A hátralévő szakasz sem egyszerű a térkép szerint. A kerítés mellett nem lehetett haladni a bozót miatt, így egyszerűen felhúztam a ligetesek aljáig, ezeket nagyjából követtem. Szerencsére a pontot a legnagyobb völgybe tették, amit így már nem lehet eltéveszteni. 

4: A völgyön átkelve kijutöttem a ligetesbe, ahol a 6-os bozótfotlhoz viszonyítottam, az úton átkelve pedig már látszott is a 7-es erdő sarok. A kis zöld sávon átérve a gerinc szélén volt a gödör.

5: Túl hamar kimentem az útra, +10mp lehetett ez a hiba. A tisztáson az erdő kinyúlásokat figyeltem, elmentem a karó mellett, alulról a 8-as völgy vége kivehető volt. Az erdőbe a 9-es ponton mentem be, a ligetesről már kiszúrtam a 10-es dombot, átvágtam az erdősávon, és a gerinc közepén majd szélén közelítettem meg a sziklafalat.

6: Visszamásztam a gerincre, elfutottam a 11-es kúp mellett, átkeltem a meredeknek jelzett völgyön, a keleti ágán másztam ki (12-es), és már jött is az a völgy amiben a pont volt. Pontosan a pont fölé értem ki, de nem villant be, így elindultam lefelé. Szerencsére kb 20 méter után kapcsoltam.

7: Átkeltem a völgyön, kimentem a tisztásra. Az úttól gyakorlatilag már látszott az erdő sarka (13) és a segédszintvonalas széles völgy. Az erdőbe érve egyből kimentem a völgynek majdnem a széléig, nehogy a zöldben eltérjek az iránytól. A meredekebb rész kezdeténél elkaptam a ligetes szélét (14), és ott is voltam a sziklafalnál. A leereszkedésnél kicsit bénáztam...

8 (nagyítható): Az első komolyabb hibám. Feljebb akartam átmenni a völgyön mint a piros vonal, de durván mellélőttem. Kikeveredtem az útra, ahol a karóinál bevágtam az erdőbe. Átfutottam a 15-es kis tisztáson, elértem a felhagyott utat, amikor megláttam 16-os ligetes foltot, közelítettem a völgy széléhez. A sziklafal feletti tisztásról ráfutottam a pontra. 9: Elég könnyű átmenet volt, A völgyből felérve a tisztáscsíkot követtem, majd támadópontnak a ligetes szélét (17) használtam.

 

10: Már a 8-astól együtt mentem két B-s sráccal, így itt ők vezettek, közben engem  pedig elkapott a kétségbeesés a pálya hátralévő részére pillantva :). Soha ne nézzétek meg előre a teljes pályát, mindig csak két-három pontot! Szóval tök máson járt az eszem, így lehet nem 100% pontos útvonal. Elhaladtunk a 18-as folt mellett, és talán a köves gödröknél is, a tisztásról már látszott a pont helye. 11: Igazából a 10-esnek nem sok értelme volt, nehezebb lett volna a 11-est berakni rögtön, mert így ez is elég könnyűre sikerült. Támadópontom a pont felett lévő ligetes alja volt. 12: Ez a második jeletnős hibám. Itt is a srácokat követtem, és miután bekóstoltam a kökény és szederbokrokat, meg is érkeztünk a 19-es rókavárra. Micsoda?? Nekem szikla kell! Tétlenkedésemet látva, egy éppen arra járó sporttárs felajánlotta az útbaigazítást, amit elfogadtam. Rögtön megnyugodtam, de ez 1-1.5 percembe került. Átvágtam a zöldön, a 20-as vadles gyakorlatilag megmutatta a szikla helyét.

Folytatjuk...

A bejegyzés trackback címe:

https://lostintheforest.blog.hu/api/trackback/id/tr391527279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása