Másfél hete Somával és Lacival Höllentháli mászást terveztünk, de aztán Soma felvette, hogy ebben a szép időben inkább fejezzük be egy régi tervét, menjünk fel Szlovénia tetejére. A Triglav 2864 méteres magasságával a Júlia Alpok legmagasabb csúcsa. Nyáron hóra nem kell számítani, tehát jégcsákány és hágóvas nélkül mászható, több könnyebb-nehezebb túra és klettersteig útvonal kombóval lehet elérni a hegy tetejét.

Péntek éjfél előtt értünk az Aljazev dom (hütte) alatti parkolóba, majd gyors összekészülés és kajálás után, már bivakolni próbáltunk az 5-10 fokos hőmérséklet ellenére. A közeli házbál tanyázó kutya, a folytonos zörejek, kissé nyugtalanná tették az éjszakát, főleg mikor arra ébredtem, hogy 2 méterről néz engem egy róka. Reggel 5-kor indultunk a hegyre a Prag úton. Maga az út nem nehéz, A-B-s klettersteig betétet tartalmaz, sisak ajánlott. A felmenetel közben gyakran megálltunk a kilátásban gyönyörködni, vagy elengedni másokat, a szép időben (napsütés, felhőtlen ég) rengetegen jöttek meghódítani a csúcsot.

Tömeg a csúcson

10 óra körül már a 2200 méteren található Triglavski domnál pótoltuk az energiát. Innen még 600 méter emelkedés várt ránk, eléggé kitett sziklafalon, A-B nehézségű klettersteigen. A tömeg miatt nagyon kellett figyelni, sok volt a torlódás, várakozás. A csúcsot gyakorlatilag beterítette az embertömeg, több magyarral is találkoztunk.

Nem számítottunk rá, de a túra neheze még ez után következett. A lefele útra választott Bamberg (Plemenice) ösvény bőven tartogatott kihívást. Egy meredek ereszkedés után (B klettersteig), hosszú perceken át gyalogoltunk a sziklás fennsíkon, majd megint egy nehezen járható, sziklás-törmelékes meredek út következett. 1-2 óra múlva értünk a klettersteig kezdetéhez. A D-s rész meglepően könnyű volt, viszont az utána lévő UIAA 2-3 nehézségű biztosítás nélküli 20 méteres visszamászás a törős kőzeten nem! Ez elég veszélyes, bár felfelé jobb lehet, aki ezt az utat választja készüljön erre.

Még fél óra klettersteig, és már a nyeregben pihentünk. Innen még 2 óra gyaloglás a parkolóig. Összességében kb. 17 kilit mentünk, 14 óra alatt, 1900 méter szintemelkedéssel. Másnap a kiszemelt mászóútra nem maradt erő, így a Finkenstein melletti, Kalzienberg nevű sportmászóhelyet próbáltuk ki. Elég kemény utak vannak, viszont van vagy 500, többkötélhosszasok is bőven. Ide érdemes lenne visszanézni, kallerral, aki Villach felé jár, ne hagyja ki a helyet.

Alig jöttünk meg Höllentalból, már a következő utat terveztük. Végül sikeresen összejött néhány mászó, így péntek este újból Ausztria, ezúttal Hohe Wand sziklái felé vettünk az irányt. Tudtuk, hogy meleg lesz, ennek ellenére jó nehéz (legalábbis nekünk) utakat terveztünk, ha már egyszer kimegyünk, szenvedjünk is egy kicsit alapon. A szombat éjjeli egyórás érkezéskor rekkenő hőség fogadott minket, így eszünk ágában nem volt sátrat állítani, mindenki kidobta a polifoamját, hálózsákját, és én szép lassan a gyönyörű, mesekönyv szerű csillagos eget figyelve aludtam el.

Reggel 8-kor keltünk, nem kapkodtunk, reggeli után célba vettük a Traum und Wirklichkeit (VI+, 200m) utat. A beszállót hamar megtaláltuk, a Duett Steigtől mindössze 20-30 méterre jobbra. Az első hosszt még másodmászóként futócipőben toltam, szép nagy zsebek és lépések voltak mindenütt a könnyű táblán. Viszonylag jól ment a mászás, nem is nagyon pihentem bele, kivétel az utolsó hosszt, arra már elfogytam. Az utolsó előtti hossz után a standot 5-10 percet keresgéltem, mikor Andor megérkezett, megbeszéltük, hogy talán rossz standot találtam meg, így hát le is ereszkedett vagy 10 métert, aztán mászhatott vissza... Összességében jó tempóban, bár igen nagy melegben egy szép, jól nittelt, fokozatosan nehezedő utat másztunk.

Délután autóval felmentünk a tetőre, hogy majd az ÖTK Klettergartenben izmozunk, persze megjött a rossz idő, iszonyatos, orkán erejű széllel, esővel, jégesővel (!) így a gyors, félbeszakított vacsora után a kocsiban hajtottuk  - elég kényelmetlen - álomra a fejünket.

Vasárnap aztán újra napos, eleinte szeles időben ébredtünk. Most az Auf Wildenauers Spuren (VI+, 200m) nevű utat szemeltük ki, és még a beszálló másfél órás keresgélése sem vette el a kedvünk tőle. Egy jó tanács a mászóknak: a bergsteigenes topo szar, használjátok a sokkal pontosabb Behm féle változatot. Letölthető az úr honlapjáról.

Nagyjából konstans nehézségű út, középen egy pihenő hosszal, kellemes áthajlásokkal, idegtépő reibung táblákkal. Mi sajnos a bergsteigenes topoval mentünk, ami egyébként (7-)-ra írja, ami nem is valós, esetleg alacsonyaknak, és a (6-)-al jelzett hatodik kh. is igazából majdnem végig 6+. Itt egy jóízűt bele is pihentem, Andor is többször megjegyezte mennyire szar egy topó ez... Az utolsó előtti hossz végén először a 8 méretes 5+-os run-outon lepődtem meg (béna voltam és kihagytam egy akasztást), aztán pedig a stand mellől 2 méterre álló, bámuló kecske tekintete csökkentette biztonság érzetemet. Szerencsére 5 perc után lelépett, mi pedig szépen befejeztük az utat. Tanulság: Vigyél annyi topót egy útra, amennyi féle fellelhető, és próbálj előre tájékozódni a beszállóról...

Következő nagyobb trip talán Höllental szeptemberben, legalább egy alkalommal.

Egy szép péntek délután Andorral újra célba vettük a völgyet, azonban ezúttal legalább VI+-os utakat szemeltünk ki. Sportutakban mindkettőnknek jelenleg VII körül van a határa, szóval nagyfalra legfeljebb VII- ba merünk belevágni. Este a szél a sátrat majdnem elviszi a fejünk fölül, azért reménykedve a közelgő jó időben, úgy alszunk el. Szombat reggel korán ébredés. Eső. Irány Adlitz! Reggel 8-ra érünk oda, persze egy lélek sincsen, ki az a hülye aki ilyen korán kimegy sportmászni, rajtunk kívül. Nekem elég siralmasan ment, de délig mászunk, amint elállt az eső irány a Weichtal Wichtel (VI+) út.

Az út kitett, kemény, de nem túl hosszú, pár óra alatt kényelmesen megcsinálható. Éksor vagy pár friend ajánlott, egy IV+ repedésben elég szellős a biztosítás. A többi kötélhossz végig jól nittelt, biztonságos. Az idő mondjuk durván szar volt, pulcsiban szét fagytunk a standokban való ácsorgás során. A 2. standból konkrétan majdnem kitépett a szél, arról nem is beszélve, hogy nem hallottuk egymás üvöltését néhány szófoszlányon kívül, így maradt a kötélrángatós technika.

Másnap hosszas tanakodás után, és a szintén szar idő miatt a King Kong Koarl (VI+)-ra esett a választás. Bár még a beszállóhoz érve is bizonytalanok voltunk, a folyamatosan el-el eredő eső bizony komoly visszatartó erővel rendelkezik. De nem bántuk meg, hogy belevágtunk! Az első kötélhosszt leszámítva végig egyenletes nehézségű, rövid kötélhosszakkal bíró, de nagyon jól nittelt utat mászhattunk. Az utolsó hossz VI+-as tábláját pedig élmény volt mászni. Hozzáteszem, kabátban toltunk, szóval el tudjátok képzelni, hogy nem éppen ideális mászóidő volt.

Bohemia Orienteering 2011

Hétfőn már Csehországban, Novy Bor városának kempingjében voltam. A két éve rendezett Bohemia Orienteering a csehek egyik legnagyobb tájfutóversenye. Kategóriaválasztást durván benéztem, úgy gondoltam, a homoköves terepen az 21A sem lesz 6 kili felett. Tévedtem, egy nap kivételével 4 napon át küzdhettem a futós, de kemény szintes, 7-8 kilis távokat lefelé...

Teljesen másra számítottam, idén nem vitték bele az igazán komplex kőlabirintusokba, a harmadik nap kivételével egyszerű középhegységi terepek voltak, helyenként homokkősziklás részekkel tűzdelve. Bár a pályakitűző próbálta a legjobbat nyújtani, az utolsó nap így is elég szörnyűre és erőltetettre sikerült. A Novy Bor-i kemping nem sokkal volt jobb mint a tavalyi Croatia Openen az ad-hoc megoldás. Meleg víz csak plusz pénzért, viszont legalább volt egy mesterséges tó, amiben lehetett fürödni, ha nem féltél az esetleges kiütésektől. Mi szerencsére megúsztuk. A kemping büfé 200 forintos csapolt sörei (2 féle) viszont minden képen pozitívum!

Pályák: http://www.obpostupy.cz/gadget/

Ami tetszett:

 - Olcsó nevezési díj és szállás
 - 3. nap technikás, kemény pálya
 - Versenyek közelsége a szállástól
 - Tó és csapolt sör a kempingben

...és ami nem:
 - Parkoló jegy a kemping előtt, és a versenyen is
 - Melegvíz csak plusz pénzért
 - 4 versenynap gyakorlatilag egy terepen zajlott
 - 5. napon borzalmas terep és pálya
 - 99%-ban cseh szpíker

A legutóbbi höllentali élmények után, úgy éreztem muszáj ide visszajönnöm, és valami nehezebb, nagyobb kihívást jelentő utat mászni. Gyula még nem volt nagyfalon, és benne is volt a mókában, így péntek este 11 körül már a kaiserbrunni parkolóban álltunk volna, ha lett volna hely... Még szerencse, hogy 300 méterre van egy másik parkolóhely. Az embertömeg mind a kempingben, mind a falakon döbbenetes volt, magyarok, lengyelek csehek igen nagy számban képviselték magukat, meg persze a helyiek is kijöttek a kellemes, napsütéses időben.

Ide megyünk fel

Szombaton nem kapkodtuk el az ébredést, a fal alá kb. 10-re érkeztünk, viszonylag hideg, száraz időben. Én kicsit bizonytalan voltam, melyik útba kellene beszállni, 5 alatt semmiképp nem akartam, így esett választás az Blechmauernverschneidung (VI, 7kh) nevű impozáns bevágásra. Kis keresgélés után meg is lett a beszálló, mármint a régi. A Behm kaller sajnos ezt mutatja, pedig ez szörnyű, az út első 2 kötélhossza így egy 0 biztosításos 3-as a 70 fokos fűlejtőn. Halálfélelem. Kiérve a dzsuvából rátaláltunk az első rendes kötélhosszra, ami után már a kulcsrész következett; a bevágás megtörésében egy kis áthajlással. A kulcs jól biztosított, élvezetes, szép mászást tett lehetővé.

A kulcsrész a bokor után 2 méter balra

Nem láttam viszont hirtelen a rendes standot így egy nittbe és egy kötélgyűrűbe standoltam, ami jobb is volt, hiszen egy osztrák párt így könnyen előre tudtunk engedni. A kulcsrész utáni 5+-ra viszont friendek kellenek (vagyis kellettek volna, osztrákoknak volt...)! 30 méteren van vagy 4 db nitt, ami elég szellős, így ezt a hosszt egy ék berakásával remegve oldottam meg. A többi rész már 4-es, így azok nem okoztak gondot.

A hegyről lefele A-s via ferrata vezetett. De még nem volt vége a napnak! Az említett osztrák pár ajánlott néhány utat, Weichtal Wichtel (VI+) nevűből kitoltuk az első hosszt, valamint e mellett megcsináltam életem első 7- os-át!

A 7- standjában

Másnap a tábor feletti tornyon futó Westside storyba (VI-, 2kh) szálltunk be, számomra igazi élménymászás volt minden métere! Kár, hogy a Behm topo saját standot jelöl neki, pedig nem így van, a mellette vezető úttal azonos volt. A tetőről kis nézelődés után ereszkedtünk vissza.

Westside storyból szép kilátás volt a Schneebergre

Délután Adlitzot céloztuk meg. Sajnos elég sokan voltak, a hely pedig híres kemény útjairól, de most mindenki a néhány könnyűt mászta... Így jutott nekünk egy 6- 7-, 7-es, ami ha tényleg hetes, akkor a Betekincsben a Zizegő 6-os. Életem eddigi legkeményebb hetese volt, bénán mászva a kunsztot, és nem is tudom, hogy kéne megcsinálni. Legközelebb újabb próba :)

Három hete, amikor még csak neten nézegettem ezt a szlovén sziklamászó paradicsomot, nem hittem volna, hogy a közeljövőben el is juthatok ide. De semmi sem lehetetlen, így 3 napos ember és autóvadászat után szombat este már a 20 éves Skoda Favorittal kemény 90-el róttuk a kilométereket Szlovénia felé, 5-en: Gyula, Balázs, Bálint, Marci, én.

Induláskor derült, ki hogy a jármű nem rendelkezik szivargyújtóval, ami elég ciki volt, mivel csak GPS alapján tudtunk tájékozódni papíralapú térkép hiányában. Tovább nehezítve a dolgot, úgy gondoltam hogy csak közutakon megyünk, hiszen ez az autó max. 100-at megy, így semmi értelme autópálya matricát venni 15 euróért. Meg is lett az eredménye a spórolásnak: 4 órás út helyett, 6.5 órás döcögés, harmadrendű utakon, minden kereszteződésben eltévedéssel, minden körforgalomban plusz egy kör megtételével.

Celje után bekapcsoltuk a GPS-t, ami egy falun átvezetve, a semmi közepén a következőt mondta: "Érkezés a célhoz a jobb oldalon". Hajnali fél 2-kor egy erdőben a hegyen. Bálint ekkor rájött, hogy nem egészen jól adta meg a koordinátákat. Ez után még majdnem 1 óra bolyongás következett hegyi, murvás, meredek ösvényeken, sokszor 1-esben tolva, mert majdnem visszagurultunk. Negyed 3-kor a szerencsének köszönhetően (meg mert nem akartunk egy földes-murvás placcon bivakolni a hegyoldalban) elértük a kotecniki vendégházat, 5 perc alatt már a szalmás padláson aludtunk.

Szalmás padlás, reggel

Vasárnap délben kisebb eltévedés után már a sziklák alatt voltunk. A hely fantasztikus. Több, mint 300 sportút, szinte az összes ragasztott nittel, 1.5 méterenként nittelve. Rengetegen voltak a népszerű részeknél, bár nem sok könnyű út van, 5a alatt bizony keresni kell az utakat. Na de lássuk a tényeket: Bálint 6a, 6b utakban melegített, én talán egy 5b-t másztam ki, Balázs egy 5c-t. Végig nagyon szép idő volt, egy kétszer kisebb záporral, de a fal kicsit áthajló, így nem volt gáz. Ezen a napon a legjobb teljesítményem egy 6a os volt, és bemozogtam egy 6b-t.

Gyula fényképez (ezért nem látszik)

Este vacsora, a ház pálinkájának megkóstolása, majd pókerezés következett magyar mászókkal. Hétfőn mindenki keményen tolta, a nap fénypontja tagadhatatlanul Bálint 35 méteres 7a+-a volt, élmény volt nézni is. Utólag is gratula!!!

Bálint egy kemény útban

Nekem a tegnapi begyakorolt 6b ment ki, Balázsnak egy 6b flash. Végén még belepróbáltam egy max 6a-nak tűnő 6c-be (ja igen kallerunk természetesen nem volt), csak hogy jól beleessek 5-6 métert, és még ne is sikerüljön a vége. Majd legközelebb.

Gyula 6b-ben top rope

7-kor aztán hazaindultunk, immár pályán, így 4.5 óra alatt egy keszthelyi mekis stoppal otthon voltunk. Én olyan fél 2-kor kerültem ágyba, reggel 7-kor aztán meló következett :)

Update: Bálint beszámolója!

Szenvedek a 6c-ben